Település:
Budapest, 16. kerület

Létrehozva:
2022-05-22 10:22:50


Cinkotai Tájház


2016. március 1-jétől gyermekfoglalkozásokkal várják az óvodás és iskoláskorú gyerekeket.

A cinkotai Batthyány Ilona Általános Iskola néhai igazgatója, Gyarmati Imre kezdeményezésére az 1960-as évek elején indult el a munka, hogy összegyűjtsék a lakosok segítségével évtizedek alatt összegyűlt, Cinkotán fellelhető népviseletek, népi bútorok és régi használati tárgyak legszebb darabjait. A néprajzi gyűjtemény méltó elhelyezése érdekében 2004 júniusában létrehozták Cinkotai Tájházért Alapítványt, majd 2008-ban a XVI. kerületi önkormányzat megvásárolta és helyreállította a házat, illetve elvégeztette a bútorok restaurálását is. A budapesti szlovák nemzeti örökségének fontos része, mivel a cinkotai paraszti közösség egyik utolsó lakóépülete volt (a török hódoltság alatt elnéptelenedett magyar falut a helyi földesúr, Beniczky Tamás, felvidéki birtokairól szlovák ajkú jobbágyokkal telepítette be, akik hagyományaikat a 21. században is őrzik). 2016. március 1-jével a megalakult Kertvárosi Helytörténeti és Emlékezet Központ egyik telephelye lett, ahol gyermekfoglalkozásokkal (rendhagyó tanítási órákkal, kézműves programokkal) várják az óvodás és iskoláskorú gyerekeket.



Forrás:

wikipedia

Felső kép: muzej.hu

 

 

 

 

 

Városi magazin cikkek

További magazin cikkek »

 

Városi magazin cikkek

További magazin cikkek »

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

 

Helyi szolgáltatók

További helyi szolgáltatók »