Település:
Budapest, 10. kerület

Létrehozva:
2022-05-20 15:32:12


Csősztorony


A Csősztorony egy romantikus épület Budapest X. kerületében.

A Csősztorony egy romantikus épület Budapest X. kerületében. Az egykori kőbányai virágzó szőlőkultúrák emlékét őrzi. Évtizedekig segítette a kőbányai szőlőcsőszök, szőlőpásztorok munkáját, hiszen oltalmazni kellett a szőlőtolvajoktól és a madaraktól is, amelyek gyakran dézsmálták és csipegették a dús fürtöket. Azonban a számottevő szőlőtermelés az 1875 táján bekövetkezett filoxéravész miatt súlyos csapást szenvedett, amiből azt követően már nem tudott újra talpra állni. A kerületi önkormányzat tervei szerint ide lesz átköltöztetve a Helytörténeti Gyűjtemény. A Csősztorony Kőbánya címerében is felbukkan.

1844-ben épült Zofahl Lőrinc és Brein Ferenc tervei alapján. Az akkor divatos klasszicizmussal szembefordulva gótikus elemeket is felhasználtak rajta, s az épület így a magyar romantika egyik legszebb emléke. Ma országos védettségű műemlék.

Felállítására azután került sor, hogy a 19. század első felében tolvajok károsították a kőbányai szőlőket. Pest város Magisztrátusa pályázatot írt ki 1843-ban egy csősztorony és a hozzá tartozó lakóépület megépítésére. Az épületet a következő évben Zofahl Lőrinc vázlatai alapján Brein Ferenc építette fel. A lépcsős toronyépület magába foglalja a „főcsőszi” házat is.

A 19. század végére eltűntek a szőlők a környékről, de az épület megmaradt, mert 1896-tól a rendőrség használta, 1926-ban felvették a székesfőváros tulajdonában levő műemlékszerű és fokozottabb védelmet érdemlő épületek jegyzékébe. Teljes műemléki védettséget 1949-ben kapott. A 20. században kocsma és étterem működött a falai között.

 

 

A Csősztorony 1954-ben, forrás:FORTEPAN / Geuduschek Tibor / Wikimedia Commons

 

Az épület kétszintes. A nyeregtetővel fedett őrházhoz keskeny összekötő taggal kapcsolódik az aszimmetrikusan elhelyezett, négyzet alaprajzú pártázatos épület, innen indul a torony lépcsőzete. A lépcső kilátóhoz vezet, mentükön elegáns vaskorlát fut végig. Az emeleti helyiség bejárati ajtaját gazdag fafaragások borítják.

 

 

Forrás:        

wikipedia

Felső kép: VinceB / Wikimedia Commons

 

 

 

 

 

Városi magazin cikkek

Traditional Healer In Beaufort West, Love Spells That Works Fast In Qonce Town Call ☏ +27782830887 Bring Back Lost Love Spells In Mpumalanga Township in South Africa
Helyi cukiságok, Házi kedvencek
Egyszínű kuszkusz
Helyi cukiságok, Egyéb cukiságok
Botcho Cream And Yodi Pills For Body Enhancement In Johannesburg City In Gauteng Call ☏ +27710732372 Hips And Bums Enlargement Products In Pietermaritzburg City In South Africa
Helyi cukiságok, Házi kedvencek
Krúdy Gyula: Pest az első este
Helyi történetek, Helyi történetek
Gay And Lesbian Love Spell In Pietermaritzburg, Love Spells In Pretoria City Gauteng Call ☏ +27782830887 Same Sex Love Spells In Bredasdorp Town, Love Spells In Colenso Town in South Africa
Helyi receptek, Előételek, levesek, saláták
Love Spells In Dondo Town in Angola And Bloemfontein South Africa Call ☏ +27656842680 Spells To Find Your Soul-Mate In New Paris Town In Pennsylvania, United States
Helyi receptek, Pizzák, piték, pogácsák
Money Spell In Rustenburg City, Magic Ring In Klerksdorp Town, Magic Rats In Soshanguve Township Call ☏ +27782830887 Magic Wallet For Money In George City, Money Spell In uMnambithi Town in South Afr
Helyi téma, Város hírei
Bazouka Natural Penis Enlargement Products In City Of London England And Kuwait City In Kuwait Call ☏ +27710732372 Buy Bazouka Herbal Kit For Men In George City In South Africa
Helyi receptek, Húsok, sültek, pörköltek
Love Spells In Newcastle City, Bring Back Lost Lovers Just By A Photo In Kimberly City Call ☏ +27782830887 Native Traditional Healer In Eshowe Town, Healer Services In Krugersdorp City In South Africa
Helyi téma, Város hírei

További magazin cikkek »

 

Városi magazin cikkek

További magazin cikkek »

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »

 

Helyi szolgáltatók

További helyi szolgáltatók »