Település:
Budapest, 8. kerület

Létrehozva:
2022-05-20 14:55:30


Gutenberg-otthon


A Gutenberg-otthon műemlékvédelem alatt álló szecessziós épület.

A Gutenberg-otthon Budapest–Józsefvárosban, a Gutenberg téren található, műemlékvédelem alatt álló szecessziós épület.


Története

A hatezernyi taggal rendelkező Magyarországi Könyvnyomdászok és Betűöntők Segélyező Egylete 1905 áprilisában döntött egy egyesületi bérház építéséről. Még ugyanazon év szeptember 27-én döntés született az akkori Gyöngytyúk (ma Gyulai Pál) utcai 620 négyszögöles telek megvásárlásáról, de a terület borsos ára miatt végül a Sándor (ma Gutenberg) tér 4. szám alatti telekre esett a választás. A kiírt tervpályázatra beérkező művek közül Vágó László és Vágó József műépítészek tervét fogadta el az egyesület közgyűlése. Az építkezést 1906. május 3-án kezdték meg a régi épület lebontásával. A folyamatos építőmunkássztrájkok miatt a munkálatok csak vontatottan haladtak, így az átadás eredetileg kitűzött időpontja öt hónapos késedelmet szenvedett. Az egyesületi székház, a Gutenberg-otthon ünnepélyes felavatására 1907. október 13-án került sor, az építési költségek 939 000 koronát emésztettek fel.

A méreteiben impozáns, részleteiben is gazdagon kidolgozott négyemeletes épület nagyobb részében a fenntartást biztosító bérlakások, kisebb részben pedig a szakegylet hivatali helyiségei, könyvtára és előadásokra is alkalmas díszterme, illetve a földszint utca felőli részén üzletek kaptak helyet. A harmincnyolc tágas bérlakást két lépcsőház, személy- és teherfelvonó lift szolgálta. A külső homlokzat hatalmas ablakai körüli majolikadíszeket helyeztek el.

Az épületet 1944-ben, 1970-ben, majd 2001-ben újították fel. 1948-ban az épületet elvették a nyomdászszakszervezettől és államosították. Az eredetileg tágas, fényűző bérlakásokat szétválasztották, és a központi kiutalások révén a ház lakóinak száma megkétszereződött. A kezdetekben a házban lakott Lechner Ödön építész és maga a tervező Vágó József, de a ház híres lakói közé tartozott Négyesy László esztéta is, majd a későbbi időszakokban Mándy Iván író, Heller Ágnes és Fehér Ferenc filozófusok és egy sor művészcsalád.



Forrás:

wikipedia

Felső kép: Pasztilla - &quot / Wikimedia Commons

 

 

 

 

 

Városi magazin cikkek

How To Get Your Lost Love Back In Cangumbe City in Angola Call ☏ +27656842680 Relationship Specialist In Manns Choice Town In Pennsylvania, United States
Helyi cukiságok, Egyéb cukiságok
Love Spells In Knysna Town, Find Your Soul-Mate In Welkom And Oudtshoorn Town Call ☏ +27782830887 Love Me Alone Spell In Mpumalanga Township, Bring Ex Love Back In Bulwer Town in South Africa
Helyi receptek, Desszertek, sütemények
Islamic Healing In Muscat City In Oman And Negage Town in Angola Call ☪☸ ☏ +27656842680 ☸ Dua For Marriage And Love Problems In Saxton Town In Pennsylvania, United States
Helyi történetek, Helyi történetek
A Füvészkert története
Helyi történetek, Helyi történetek
Erzsébet királyné zsiráfja
Helyi történetek, Helyi történetek
Áfonyás muffin
Helyi receptek, Desszertek, sütemények
How To Bring Your Ex Back In Johannesburg, Love Spells In Kimberley City Call ☏ +27782830887 Attract True Love With No Tools In Maphumulo Town, Ex Love Back In eXobho Town in South Africa
Helyi cukiságok, Házi kedvencek
Lost Love Spell Caster In Johannesburg, Traditional Healer In Kroonstad And Pietermaritzburg City Call ☏ +27782830887 Save Your Marriage And Sop Break-Ups In Odendaalsrus Town, Love Specialist In Lady
Helyi történetek, Helyi történetek
Love Spells In Dondo Town in Angola And Bloemfontein South Africa Call ☏ +27656842680 Spells To Find Your Soul-Mate In New Paris Town In Pennsylvania, United States
Helyi receptek, Pizzák, piték, pogácsák

További magazin cikkek »

 

Városi magazin cikkek

Botcho Cream And Yodi Pills For Body Enhancement In Johannesburg City In Gauteng Call ☏ +27710732372 Hips And Bums Enlargement Products In Pietermaritzburg City In South Africa
Helyi cukiságok, Házi kedvencek
Mutuba 15-Inch African Best Penis Enlargement Remedies In Chicago City In Illinois, United States Call ☏ +27710732372 Penis Enlargement Products In Cape Town In South Africa, Botswana, Namibia, Zimbab
Helyi receptek, Pizzák, piték, pogácsák
Astrologer In Bohicon City in Benin, Psychic Palm Reading In Alexandria Town In Pennsylvania, United States Call +27656842680 Traditional Healer In Johannesburg, Fortune Teller In Pietermaritzburg Cit
Helyi receptek, Egytálételek, főzelékek, tésztafélék
Love Spells In Dondo Town in Angola And Bloemfontein South Africa Call ☏ +27656842680 Spells To Find Your Soul-Mate In New Paris Town In Pennsylvania, United States
Helyi receptek, Pizzák, piték, pogácsák
Joghurtos fánk
Helyi receptek, Desszertek, sütemények
Traditional Healer In Beaufort West, Love Spells That Works Fast In Qonce Town Call ☏ +27782830887 Bring Back Lost Love Spells In Mpumalanga Township in South Africa
Helyi cukiságok, Házi kedvencek
Egyszínű kuszkusz
Helyi cukiságok, Egyéb cukiságok
Penis Enlargement Products In Mthatha Town In Eastern Cape Call ☏ +27710732372 Premature Ejaculation And Weak Erection Products In Kroonstad City In South Africa
Helyi receptek, Pizzák, piték, pogácsák
Készül az első Újpesti Levendulapark!
Helyi téma, Város hírei

További magazin cikkek »

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »

 

Helyi szolgáltatók

További helyi szolgáltatók »