Település:
Budapest, 6. kerület

Létrehozva:
2022-05-13 17:43:47


Terror Háza Múzeum


A 20. századi diktatúrák áldozatainak emlékére létrehozott múzeum.

A Terror Háza Múzeum a 20. századi diktatúrák áldozatainak emlékére létrehozott múzeum Budapesten, egy nagyon szimbolikus helyen, az Oktogon melletti Andrássy út 60. szám alatt. A századok magyarországi fasiszta és kommunista rezsimekkel kapcsolatos kiállításokat tartalmaz, valamint emléket állít ezeknek a rezsimeknek az áldozatainak, köztük az épületben fogva tartott, kihallgatott, megkínzott vagy megölt személyeknek. A múzeum 2002. február 24-én nyílt meg, azóta a múzeum főigazgatója Dr. Schmidt Mária. A Terror Háza az Európai Memória és Lelkiismeret Platformjának tagszervezete. A nevezetes látogatói, köztül Zbigniew Brzezinski, Francis Fukuyama és Hayden White nagyban dicsérték a múzeumot, annak kiállítását.

1944-ig az épület a nyilas párt székhelye, a Népköztársaság rezsimje alatt pedig Magyarország kommunista politikai rendőrségének, az AVH központja.

A Közép-és Kelet-Európa Történetét és Társadalmait Kutató és Tanulmányozó Alapítvány kezdeményezésére alapított hely mindenekelőtt emlékhely a két diktatúra áldozatainak tiszteletére. A kronológiai útvonalat tiszteletben tartva a látogatás az épület pincéivel, a politikai foglyok celláivan és kínzási eszközeikkel zárul.

A fasiszta és kommunista hatalmak cselekedeteit, a korabeli dokumentumok vetítése formájában képviselik és magyarázzák: a nyilas párt politikája, Szálasi Ferenc, a náci ihletésű magyar párt elnöke, akit a német megszállók hatalomra helyeztek Magyarország megszállása után 1944-ben. Továbbá betekintést nyer az ezután következő kommunista uralom által elkövetett különféle visszaélésekre és a Magyar Szocialista Munkáspárt vezetői által alkalmazott terrorpolitikára (deportálások a szovjet Gulágba, politikai gyilkosságok, kihallgatások, az ellenfelek üldözése).

 

 

A homlokzat egy része, forrás: Wilson44691 / Wikimedia Commons

 

Ami a kommunizmust és a fasizmust illeti, kiállítás anyagot tartalmaz az akkori Magyarország, és a náci Németország és Szovjetunió viszonyáról. Tartalmaz olyan kiállításokat is, amelyek olyan magyar szervezetekkel kapcsolatosak, mint a fasiszta Nyilaskeresztes Párt és a kommunista ÁVH (amely hasonló volt a Szovjetunió KGB titkosrendőrségéhez). Az információk és a kiállított tárgyak nagy része magyar nyelvű, bár mindegyik szobához kiterjedt információs lap tartozik angolul és magyarul. Hangos útmutatók angol és német nyelven is rendelkezésre állnak. A kiállítás háttérzenéjét a Bonanza Banzai egykori frontembere és Kovács Ákos producer írta. A látogatók nem fényképezhetnek és nem használhatnak videokamerát az épületen belül.

Budapest, Andrássy út 60. A háromemeletes, neoreneszánsz épület 1880-ban Feszty Adolf tervei alapján polgári lakóháznak épült. A házat, amely Perlmutter Izsák festőművész tulajdona volt, a festő 1932-ben bekövetkezett halála után a Magyar Zsidó Múzeum és a Budapesti Zsidó Hitközség pesti jogelődje, a Pesti Izraelita Hitközség örökölte, de a haszonélvezeti jog Perlmutter özvegyét és leányát illette meg.

1937-ben új lakók béreltek helyiségeket a házban: a magyar nemzetiszocialista mozgalom Szálasi-féle szárnya, és ez az esemény előrevetítette az elkövetkező két évtized kegyetlenségeit, amelyeknek az épület szemtanújává vált.

 

Tank, forrás: The Terror Museum / Szczebrzeszynski / Wikimedia Commons

 

Bár a Horthy-rendszer bebörtönözte Szálasit, hívei 1940-ben történt szabadulásáig is zavartalanul tartották gyűléseiket az Andrássy úti villában, amely 1940 után lett a főhadiszállásuk, és Szálasitól a Hűség Háza nevet kapta. 1944 őszén a sikertelen kiugrási kísérlet után a nyilasok vették át az uralmat Magyarországon. A Hűség Háza ekkor már begyűjtőhely és börtön is lett, itt tartották fogva és kínozták az ellenállókat és az ellenségnek kikiáltott áldozatokat. 1945 tavaszán, a szovjet csapatok bevonulásával véget ért a II. világháború és a nyilaskeresztes párt uralma is. Az Andrássy úti ház új gazdát kapott. A kommunisták hatalmát biztosítani hivatott politikai rendőrség vezetője, Péter Gábor kifejezetten ezt a házat kérte főhadiszállásnak a szervezet számára. A későbbi ÁVO és ÁVH emberei átalakítási munkálatokba kezdtek. Ennek oka az volt, hogy az egyre növekvő számú fogvatartottat nem tudták a cellákban elhelyezni. A környező épületek alatti pincéket is birtokba véve, pincebörtön-labirintust alakítottak ki az Andrássy út 60. szám alatt. A kommunista rendszer ellenségeinek kikiáltott embereket itt kínozták, ölték meg és csikartak ki belőlük vallomásokat.

Az egykor Hűség Háza, majd ÁVH székház 1956-ig szolgált az állami terror központjaként. Ezt követően az épületet átalakították, majd különböző cégek székházaként, illetve irodaházként működött. A pincében minden nyomot eltüntettek és KISZ klubot rendeztek be. Az épület tetőbetűire mint kreatív megoldású épületfeliratra – ahol a fény-árnyék hatások ismétlik meg a kiírást a homlokzaton – a WebUrbanist nevű blog is felhívta a figyelmet.

A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány 2000 decemberében vásárolta meg az épületet, hogy egy olyan múzeumot hozzon létre, amely a magyar történelem e két véres korszakát mutatja be. Az épületet Sándor János építész és Ferenczfy-Kovács Attila belsőépítész tervei alapján alakították át. A történelmi-szakmai koncepció Schmidt Mária nevéhez fűződik.

 

 

Forrás:

wikipedia

Felső kép: Civertan / Wikimedia Commons

 

 

 

 

 

Városi magazin cikkek

A Füvészkert története
Helyi történetek, Helyi történetek
Traditional Healing Spell In Durban City, Lost Love Spell Caster In Bloemfontein City In Free State Call ☏ +27782830887 Love Spells In Pinetown, Bring Ex Love Back In Bergville Town in South Africa
Helyi cukiságok, Egyéb cukiságok
How To Enlarge Your Penis Size Naturally In Just 5 Days In Colchester City In England Call ☏ +27710732372 Permanent Penis Enlargement Products In Cape Town South Africa
Helyi cukiságok, Egyéb cukiságok
4 In 1 Extra Strong Herbal Penis Enlargement Combo In Mbombela City In Mpumalanga Call ☏ +27710732372 Buy Penis Enlargement Combo In Springs City In South Africa
Helyi téma, Város hírei
Love Spells In Knysna Town, Find Your Soul-Mate In Welkom And Oudtshoorn Town Call ☏ +27782830887 Love Me Alone Spell In Mpumalanga Township, Bring Ex Love Back In Bulwer Town in South Africa
Helyi receptek, Desszertek, sütemények
Bazouka Natural Penis Enlargement Products In City Of London England And Kuwait City In Kuwait Call ☏ +27710732372 Buy Bazouka Herbal Kit For Men In George City In South Africa
Helyi receptek, Húsok, sültek, pörköltek
Voodoo Lost Love Spell Caster In Durban City, Bring Back Lost Lovers In Potchefstroom City In North West Call ☏ +27782830887 How To Stop Loving Someone And Start Moving On In
Helyi receptek, Egyéb receptek
Islamic Healing In Muscat City In Oman And Negage Town in Angola Call ☪☸ ☏ +27656842680 ☸ Dua For Marriage And Love Problems In Saxton Town In Pennsylvania, United States
Helyi történetek, Helyi történetek
Spells For Passing Exams At School In Johannesburg And Pretoria In Gauteng Call ☏ +27782830887 Pass Matrix And Interviews In Pietermaritzburg, Howick, Cato Ridge, Pinetown And Durban South Africa
Helyi cukiságok, Házi kedvencek

További magazin cikkek »

 

Városi magazin cikkek

Joghurtos fánk
Helyi receptek, Desszertek, sütemények
Hips And Bums Enlargement Products In Durban And Pietermaritzburg City Call ☏ +27710732372 Legs And Thighs Boosting In Boksburg City In South Africa
Helyi téma, Város hírei
Entengo Effective Penis Enlargement Products In Pretoria South Africa Call ☏ +27710732372 Combination Of Herbal Products For Penis Growth In Berlin City In Germany
Helyi receptek, Egyéb receptek
Traditional Healer In Beaufort West, Love Spells That Works Fast In Qonce Town Call ☏ +27782830887 Bring Back Lost Love Spells In Mpumalanga Township in South Africa
Helyi cukiságok, Házi kedvencek
Egyszínű kuszkusz
Helyi cukiságok, Egyéb cukiságok
Permanent Network Herbal Cream For Men In Johannesburg South Africa Call ☏ +27710732372 Penis Enlargement Products In Los Angeles City In California, United States
Helyi cukiságok, Egyéb cukiságok
Penis Enlargement Oil In Bloemfontein City In South Africa Call ☏ +27710732372 About Men's Herbal Oil For Impotence In New York City In United States
Helyi receptek, Desszertek, sütemények
Mutuba 15-Inch African Best Penis Enlargement Remedies In Chicago City In Illinois, United States Call ☏ +27710732372 Penis Enlargement Products In Cape Town In South Africa, Botswana, Namibia, Zimbab
Helyi receptek, Pizzák, piték, pogácsák
Botcho Cream And Yodi Pills For Body Enhancement In Johannesburg City In Gauteng Call ☏ +27710732372 Hips And Bums Enlargement Products In Pietermaritzburg City In South Africa
Helyi cukiságok, Házi kedvencek

További magazin cikkek »

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »

 

Helyi szolgáltatók

További helyi szolgáltatók »