Több mint hét évtizede működik az Oktogonon a Várnai család címfestő műhelye. A lejáratot körbeölelő táblasor, akárcsak a nyolcszögletű tér látványa, gyakorlatilag hozzátartozik a városképhez.

Alaposan meglepődik, aki először tér be a V+R címfestő műhelybe, és a sztereotípiák alapján festékesdobozok, ecsetek, falnak támasztott táblák tömkelegének látványára készül. Akárcsak egy múzeumban, a falakat körben mindenütt gondosan elrendezett festett, zománcozott és fényesen csillogó réztáblák borítják. A kifüggesztett darabok nemcsak egy-egy korszak stílusát, ízlésvilágát, de lényegében a címfestő szakma szín-, forma- és anyaghasználatának változásait is híven bemutatják. „Némelyik több mint százéves” – mondja Várnainé Rózsa Katalin, a cég ügyvezetője és a rangidős mester, Várnai Péter felesége. Mint kiderül, maga is szakmabeli, a gyermekeik születése után ugyanis szülésznőből címfestő lett. 

Családi múlt

A cég közel 120 esztendős múlttal büszkélkedhet, ez idő alatt a dinasztia mestereinek credója két kulcsmondatból állt. Az egyik, hogy mindig tökéletes munkát kell végezni, a másik, hogy nem elég az elődök által felhalmozott tudást megőrizni, haladni kell a korral.

A lejárat az Oktogonon nem is sejteti, mekkora a műhely lent.

A történetük 1905-ben, Kassán kezdődött, amikor Várnai Móric és Klein Regina házasságával két címfestő család olvadt össze. A fiatalok főként templomfestésre és cégtáblák készítésére szakosodott közös műhelyt alapítottak, amit a család Magyarországra települése után fiuk, Várnai Géza és hitvese, Nelken Anna vitt tovább immár Budapest belvárosában, dekorációs munkákkal bővítve a tevékenységet. A vállalkozás 1952-ben költözött a Bajcsy-Zsilinszky útról az Oktogonra, majd amikor a házaspár visszavonult, átadták a stafétát az akkor legkisebb Várnainak, Péternek. Ő azóta a harmadik generáció legidősebb férfi tagjaként vezeti feleségével a vállalkozást. 

A művészet határmezsgyéjén

A címfestést sokan művészetnek nevezik, de ezt a besorolást többségében a szakma művelői is túlzásnak tartják. Akár művészet, akár nem, jó néhány, a műveivel a kulturális kánonban helyet kapó alkotó is kapcsolatba került a mesterséggel. Derkovits Gyula Kossuth-díjas grafikust például elsőként egy címfestő tanította festeni, a portré- és tájképfestészettel próbálkozó Steiner Lajos neve pedig művészként elfelejtődött ugyan, de címfestőként tőle tanulták meg a festészet és a rajz alapjait neves délvidéki festőművészek. Emellett a hazai portréfotózás úttörője, Székely Aladár is egy olyan szoba- és címfestő mesternél inaskodott fiatalon, aki fényképész is volt. Ha már a művészet szóba került, Katalin elárulta, hogy az édesapja is festőművész volt. Rajztehetségét két fia közül Balázs örökölte, aki építészmérnök lett, és bár a másik, Attila informatikus, a tudásukat jó ideje mindketten a címfestő műhelyben kamatoztatják.

Már a negyedik Várnai generáció is készen áll.

Bár a jó rajzkészség cseppet sem hátrány ebben a szakmában, Péter és Katalin úgy gondolják, magas szintű műveléséhez inkább a precizitás, a kreativitás, az arány- és színérzék, a biztos kéz, valamint az anyagok, a betűtípusok és a helyesírás szabályainak ismerete az elengedhetetlen. 

Állandó megújulás

A változások túléléséhez – amelyekkel a Várnai címfestészetnek is meg kellett küzdenie – az új technológiák iránti fogékonysággal, a tevékenység bővítésével és állandó tanulással kellett erősíteni a családi vállalkozás „immunrendszerét”. Mivel a kézzel festett táblákra ma már csekély az igény, ezért munkáik nagy részét számítógéppel vezérelt gépekkel végzik – a tervezés is leginkább grafikai programok segítségével zajlik. „Mindent készítünk, ami a betűvel kapcsolatos” – foglalja össze röviden Katalin a termékskálájukat. A kínálatukban mintegy félszáz tétel található a cég-, reklám- és megállító táblák tervezésétől, gyártásától kezdve egyedi ajándéktárgyak készítésén át a házszám-, az utcanév-, valamint a címeres pajzstábláig. Kirakati feliratok, kitűzők, csiptetős névtáblák, kutyabiléták, molinók, roll-upok és térképek, vászonnyomtatás, illetve laminálás is a profiljukba tartozik. 

Nem ér véget a történet

„A talpon maradás alfája és ómegája a megbízhatóság és a minőségi munkavégzés” – vallják a mesterek, és mindezt az ügyfeleik a hűségükkel hálálják meg. Magánmegrendelőiken kívül rendszeresen dolgoznak egyetemeknek, közjegyzőknek, ügyvédi irodáknak, bíróságoknak, de még a rendőrségnek is. Ügyfeleik végeláthatatlan sorában megtalálhatók egyházi intézmények, bankok, éttermek, szállodák, iskolák, óvodák, színházak és a Magyar Állami Operaház is.

A falon a címfestő szakma változásainak lenyomata.

Katalin és Péter szakmájukban a legszebbnek a tökéletes, hibátlan termékeket tartják – nincs olyan munkafázis, amit ne szeretnének. Bár mindketten jócskán túl járnak a hetvenen, egyelőre el sem tudják képzelni, hogy abbahagyják a munkát. Ezzel együtt megnyugtatja őket a tudat, hogy a Várnai cég története nem ér véget velük, negyedik fejezetét a fiaik írják majd.

Forrás:         

terezvaros.hu / Dobi Ágnes

cimfesto.hu

Képek: Adrián Zoltán

Felső kép: cimfesto.hu