Gólyafiókák a Margitszigeti Kisállatkertben

Kategória:
Helyi cukiságok, Egyéb cukiságok

Létrehozva:
2022-05-22 20:19:18

Cikk írója:
Pest Hirdetője


Gólyafiókák a Margitszigeti Kisállatkertben


A Budapesti Állatkert margitszigeti bemutatóhelyén látható mentett gólyák közül többen is párba álltak, fészket építettek és tojást raktak, két fészekben pedig már ki is keltek a fiókák. Egyik fészek sincs magasan, még a gyerekek is beleláthatnak mindegyikbe.

Bizonyára sokan hallottak már arról, hogy a Budapesti Állatkertben sok más egyéb közhasznú feladat mellett vadállatmentéssel is foglalkoznak. Magyarországon őshonos, védett vagy fokozottan védett állatfajok olyan egyedeiről gondoskodnak, akik valamilyen ok miatt emberi segítségre szorulnak. Fészekből kiesett énekesmadarak, mérgezett sasok, elárvult kismókusok és sok más hasonló állat van a védencek között. A múlt évben 120 faj 2624 egyedének nyújtottak ilyen módon segítséget, közülük 24 fehér gólya is volt.

A gólyáknál, és minden más állatnál is az a cél, hogy a sérülteket meggyógyítsák, a legyengülteket felerősítsék, az elárvultakat pedig felneveljék, egészen addig viselve gondjukat, amíg újra segítség nélkül képesek boldogulni. Ilyenkor visszaengedik őket természetesen élőhelyükre.

Akadnak persze időnként olyan állatok is, akiknél a sérülés jellege miatt, bár az életüket meg tudják menteni, de elengedni már nem lehet őket. A mentett gólyák között is vannak olyanok, akiknek a röpképességét nem lehetett teljesen helyreállítani, így vagy röpképtelenek, vagy valamennyire ugyan tudnak repülni, de nagyobb távolságok megtételére, főleg az afrikai utazásra semmiképpen nem vállalkozhatnak.

Az ilyen, tartósan segítségre szoruló mentett gólyák egy része az Állatkert által fenntartott Margitszigeti Kisállatkert lakója. Nekik is igyekeznek megadni mindent ahhoz, hogy minél teljesebb életet élhessenek. A dolog olyan jól sikerül, hogy ezek a mentett madarak a Margitszigeti Kisállatkertben igen gyakran párba állnak, fészket építenek (ebbe a gondozók is besegítenek), és aztán tojásokat raknak, majd a fészekből kikelő fiókákat nagy gondossággal nevelik.

Két fészekben már kikeltek a tojások: az egyikben két fióka cseperedik, a másikban pedig öt. De vannak még olyan fészkek is, ahol a tojások kikelése az elkövetkező napokban várható.




Érdemes megfigyelni, hogy a szülőpárok milyen odaadással, közös erővel gondoskodnak a fiókákról. A gólyáknak ez a közismert szokása azzal az előnnyel is jár, hogyha az egyik szülőt esetleg baleset érné, a fiókák akkor sem maradnának magukra. A fészkek nincsenek túl magasan (hiszen röpképtelen, vagy korlátozott röpképességű szülőmadarakról van szó), és csak néhány lépésnyi távolságban vannak a Kisállatkert sétaútjaitól. Így nemcsak felnőttek, hanem még a gyerekek is könnyűszerrel beleláthatnak a fészekbe.

A felcseperedett fiókákat – megfelelő felkészítés után – egyébként szintén szabadon szokták engedni, így, ha minden jól megy, a mostanában kikelő apróságok ősszel már útnak indulhatnak Afrika felé. Persze addig még sokat kell fejlődniük.

 

 

Forrás:

zoobudapest.com

Felső kép: pexels.com

 

 

Városi magazin cikkek

Magic Rings For Money And Love In Brits South Africa And Bai­a Farta Town in Angola Call +27656842680 Magic Ring For Marriage And Relationship Problems In Mount Union Borough in Pennsylvania, United S
Helyi téma, Város hírei
Magic Rings For Money And Love In Brits Town, Magic Ring For Marriage And Relationship Problems In Alberton City Call ...
Gólyafiókák a Margitszigeti Kisállatkertben
Helyi cukiságok, Egyéb cukiságok
A mentett gólyák közül többen is párba álltak, két fészekben pedig már ki is keltek a fiókák.
Money Spell Caster In Porto-Novo Capital Of Benin And Vereeniging South Africa Call +27656842680 Magic Ring For Money In Broad Top City Town In Pennsylvania, United States
Helyi cukiságok, Egyéb cukiságok
Money Spell Caster In Vereeniging Town, Magic Ring For Money In Polokwane City Call ☏ +27656842680 Magic Wallet In Kru ...
Bad luck revenge spells to cause someone to experience back luck +27633555301 in their life in Sweden.
Helyi téma, Város hírei
Bad luck revenge spells to cause someone to experience back luck +27633555301 in their life in Sweden.
Erzsébet királyné zsiráfja
Helyi történetek, Helyi történetek
Az első zsiráfot még Ferenc József ajándékozta az Állatkertnek, Erzsébet királyné közbenjárására.
Tojásmentes Répatorta
Helyi receptek, Desszertek, sütemények
A világ legfinomabb répatortája receptjét osztom meg most.
Penis Enlargement Products In Mthatha Town In Eastern Cape Call ☏ +27710732372 Premature Ejaculation And Weak Erection Products In Kroonstad City In South Africa
Helyi receptek, Pizzák, piték, pogácsák
Penis Enlargement Products In Mthatha Town In Eastern Cape Call ☏ +27710732372 Premature Ejaculation And Weak Erection ...
Love Spells In Knysna Town, Find Your Soul-Mate In Welkom And Oudtshoorn Town Call ☏ +27782830887 Love Me Alone Spell In Mpumalanga Township, Bring Ex Love Back In Bulwer Town in South Africa
Helyi receptek, Desszertek, sütemények
Love Spells In Knysna Town, Find Your Soul-Mate In Welkom And Oudtshoorn Town Call ☏ +27782830887 Love Me Alone Spell ...
A méhek jövője a mi jövőnk is!
Helyi téma, Város hírei
"Tehetsz méh többet!" - program

További magazin cikkek »

 

 

 

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »

 

Helyi szolgáltatók

További helyi szolgáltatók »